Hogyan építsük be Montessori módszerét a mindennapjainkba?

Montessori otthon

Montessori otthon

Montessori és a szobatisztaság

2019. március 10. - mozeskosar

Ebben a bejegyzésben megpróbáltam összefoglalni, amit a Montessori szobatisztaságról tudok, illetve személyes tapasztalatokat is gyűjöttem: A Montessori pedagógia- A kezdetektől Facebook csoport létrehozójának, Bagi-Tóth Viktóriának tettem fel néhány kérdést a témában, (az én kérdéseim, és az ő válaszai találhatók az ilyen bekeretezett szürke téglalapokban) aki egyébként születéstől EC-zett is a fiával, ezzel kapcsolatban itt olvashattok (katt rá!) vele egy interjút, amiben saját képeit is megtaláljátok a fürdőszobájuk elrendezéséről. 

A Montessori módszer szobatisztaságra tanítását angolban "toilet learning"-nek hívják, ellenben az általánosan használt "potty training" kifejezéssel. A kettő közötti különbség, hogy a "potty traning", magyarul bili tréning kifejezés sok Montessori követő számára ellenszenves például az alvástréning, vagy a kutyatréning  asszociációk miatt. A Montessoriban használt "toilet learning", magyarul vécé tanulás kifejezés ezzel szemben a tanulásra, mint egy  hosszas, belső folyamatra utal.

A Montessori szobatisztaságra felkészítés hosszabb folyamat, mint amit átlagosan gondolni szoktunk a szobatisztulásról. Bizonyos szempontból születéstől kezdve tanítjuk, vagy felkészítjük a gyerekeket a szobatisztaságra. Ennek csupán a legeslegutolsó lépcsőfoka a szobatisztult gyermek. Mint nagyon sok minden más (pl. az írás, olvasás) a Montessori pedagógiában, ez is arra épül, hogy felkészítjük a gyerekeket, adunk nekik lehetőséget és időt, de a gyermek dönti el, hogy mikor kész az adott dologra.

Születéstől kezdve ajánlott a mosható pelenka használata, mivel ebben érzi a gyermek, hogy ürített, míg az eldobható pelenka nem ad semmilyen visszacsatolást, hiszen pillanatok alatt száraz érzetet nyújt. A példamutatás a szobatisztaság elsajátításában is fontos: magunkkal visszük a gyermeket a wc-re, és esetleg elmondjuk neki, hogy mi történik ott, mire használjuk.

53110478_418360532068842_3842563646089592832_n.jpg

Ti mosható pelenkát használtatok?

Igen, az élet más területein is a többször használatos dolgokat részesítem előnyben, így már a várandósság alatt eldöntöttem, hogy mosható pelenkát fogunk használni. Ennek ekkor elsősorban anyagi és környezetvédelmi okai voltak, de végül a gyakorlatban ennek sokkal több előnye lett. Nem volt soha pelenkakiütése a fiamnak, nem kellett popsikrémre sem költeni. Nagy szerepe volt a korai szobatisztaság kialakulásában is, hiszen kevésbé kényelmes, mint az eldobható pelenka (anyának és babának egyaránt belső motivációt ad a leszokásra). Kakit csak az első félévben kellett mosni, de ez sem volt napi 20 percnél nagyobb energiabefektetés. EC-pózban bili fölé tartva a hozzátáplálás időszakában gyakran jelentkező hasfájást is sikerült elkerülni. Ekkor már nekem csak annyi volt a feladatom a pelenkákkal, hogy kétnaponta beteszem a mosógépbe őket. Nem maszatolódott rajta semmi, jobb érzés volt mindenkinek. Másfél évesen hagytuk el végleg a pelenkát nappalra, éjszakára előbb (én ezt is a mosható pelenka számlájára írom, hiszen éjszaka nem olyan száraz, mint egy eldobható). A pelenkák kezelésén keresztül megtanulta a fiam a mosási ciklust, és azóta is az egyik kedvenc házimunka nálunk.

Montessori szerint a szobatisztaságra szenzitív periódus 12 és 18 hónapos kor környékén jön el. Ezt sokan félreértik, és azt gondolják, hogy másfél éves korra szobatiszta kell legyen a Montessori gyermek. Azonban ez szimplán annyit jelent, hogy ebben a korban elkezdenek érdeklődni a saját testi funkcióik, nemi szervük iránt, érdekelni kezdi őket, hogy mi történik a wc-ben.

A stabilan álló, háton pelenkázásnak ügyesen ellenálló babákat elkezdhetjük állva (esetleg a fürdőszobában) pelenkáztatni, így aktívabban részt tudnak venni a folyamatban. Amikor már tudnak járni, otthonra nappalra átválthatunk leszoktató bugyira (vagy egyszerűen alul meztelen maradhat a gyermek), és a napi rutin részévé tehetjük a bilire ülést. Az étkezés után, séta előtt és után például, vagy amikor magunk is használjuk, természetesen beleillenek a nap rendjébe. A célunk továbbra sem az, hogy minél többször ürítsenek a bilibe, hanem hogy megszokják a gondolatot, hogy legyen idejük ismerkedni a folyamattal. Továbbra sem (és az egész folyamat alatt semmikor, egyáltalán) erőltetünk semmit, nem támasztunk elvárásokat- tehát ha nem szeretne ráülni, semmi gond.

Neked mennyire volt nehéz felkészült felnőttként viselkedni, és nyugodtnak, tárgyilagosnak maradni a baleseteknél?

Volt egy hosszú, hónapokig tartó időszak, amikor már érezte, hogy mi történik, tudattalanul jelzett is (változott a viselkedése hirtelen, megfogta a nemi szervét). Ha észrevettem, örült neki, és mentünk elintézni. Ha ügyesek voltunk, napokig is száraz maradt. Ha nem kínáltam fel a lehetőséget, akkor viszont csak annyit mondott „Jön a pisi!” de akkor már folyt a lábszárán. Feszült voltam, nem értettem mit rontok el, hiszen csak egy perccel kellene, hogy előbb szóljon, de mégse tette, mindig azt várta, hogy én „segítsek rajta”. Rettenetesen fárasztó volt ez az időszak, feszült figyelmet kívánt, közben bizonytalan is voltam. Aztán a bili felbukkanásával, az önállósodás kezdetével ez magától megoldódott, már nem akart segítségre szorulni. Viszont ezek az én belső vívódásaim voltak, amiket nekem kellett megoldani, és nem rávetíteni ezt. Néhány rosszabb nap kivételével azt hiszem sikerült legalább kívülről tárgyilagosnak maradnom. Hisz ő megtett minden tőle telhetőt.

Az előkészített környezet részeként a fürdőszobát is olyanná tesszük, hogy a gyermeknek is legyen ott saját "része": egy bilit már egészen kis kortól oda tehetünk, és ismerkedhet vele, ráülhet, vagy időnként ráültethetjük, ha nincs ellenére (de nem várunk el semmit). Mikor átváltunk leszoktató bugyira, vagy rendszeres meztelenkedésre, legyen ott egy kosár, vagy bármilyen tartó, amibe a koszos ruhákat tudjuk tenni, és legyenek helyben vagy közel tiszta ruhák. Lehet itt néhány könyv is, hogy kényelmesebbé, otthonosabbá tegyük ezt a területet is.  Az otthonunk többi részében is érdemes átgondolni, hogy milyen szőnyegünk, bútorunk van, amit egy balesetnél nehezen viselnénk, ha összekoszolódna. (a szőnyeget szerintem érdemes addig, ha tudjuk, eltenni, a féltettebb bútorokat valamivel letakarni) Ezekkel a saját dolgunkat könnyítjük meg.

53323361_830833440587252_1386981635802529792_n.jpg

(Kép forrása: https://www.instagram.com/p/BtjSVq5hu18/?utm_source=ig_share_sheet&igshid=1ptdqbiovuarh)

Milyen, illetve hogy változott a ti fürdőszobai előkészített környezetetek?

Mi szinte születéstől EC-ztünk, először egy erre a célra kijelölt keverőtálat használtunk bilinek (ekkor még nem hallottam az ázsiai biliről). Ülni tudástól pedig egy kis bilit ajánlottunk fel fix alkalmakkor (ébredés után, hosszabb egyhelyben töltött idők után). 14 hónapos kor körül volt egy nagy váltás, amikor belépett ebbe a „nyitott ablakba”. Elkezdte érdekelni a WC, mi történik ott, ő is ki akarta próbálni. Ekkor vettünk WC-szűkítőt (egy utazóst is), és egyre többször a saját intuícióim alapján használtuk is őket. A lényeg az élményen volt, a sikeren, a WC-lehúzáson, az örömön, hogy „titta a naddág!” Másfél évesen hagytuk el végleg a pelenkát. Ekkor költözött a WC-be váltóruha, külön szennyestartó a pisis ruháknak, amit ő is tud kezelni (billenő tetejű). Kétéves kor körül már kikövetelte az önállóságot, s mivel a WC-re nem tudott felmászni, ismét bilire váltottunk. Ez nagy fejlődést hozott magával. Élvezte, hogy képes egyedül elvégezni a dolgát, és büszkén mutatta az eredményt. Innentől már csak az öltözés tanulása volt hátra. Ma már csak a bili és mellette egy guriga WC-papír jelenti számára az előkészített környezetet számára a WC-ben.

Montessori sem a dicséret, sem pedig a büntetés alkalmazását nem javasolta; inkább igyekszünk a gyerekek belső motivációjának fejlődését elősegíteni. Én például azt szoktam mondani, hogy "miután pisiltél, kimegyünk a játszótérre", ahelyett, hogy "HA pisilsz, ki megyünk a játszótérre": tehát nem arról van szó, hogyha nem pisilsz, akkor nem megyünk (ez így büntetés lenne), hanem amint pisiltél, ki tudunk menni. Ha most tudsz pisilni, most tudunk indulni, ha csak tíz perc múlva, akkor tíz perc múlva tudunk elindulni, de ezzel nincs semmi gond. A dicséretet sem kell eltúloznunk, tehát nem adunk matricát vagy nyalókát, és nem is járunk örömtáncot a bili körül, de ez nem jelenti azt, hogy úgy kell tennünk, mintha a gyermekünk sikere minket egy kicsit sem érintene: azt gondolom, hogy ki lehet fejezni az örömünket, izgatottságunkat másképpen is. Például, amikor először sikerül a bilibe üríteni, őszintén azt mondani, hogy "Sikerült a bilibe pisilned! Azta! Igazán büszke vagyok rád. Te büszke vagy magadra?"

Neked könnyen ment a nem dicsérés? Vagy a nem büntetés?

Ezzel én is azonosulni tudok. Ha valamit csinálunk, azt a saját belső motivációnkból csináljuk, és ne azért, mert valaki utána megdicsér. És itt most én sem arra gondolok, hogy sose fejezem ki az örömömet, ha épp jól esik, épp ellenkezőleg. Viszont nem játszom rá direkt, és nem mondom minden megmozdulásra, hogy „jaj, de ügyes vagy”, hogy örömet okozzak. Az öröm forrása maga a cselekedet elvégzése, a büszkeség legyen, ne más visszajelzése. Ezek a gyakran ismételt frázisok egy idő után teljesen kikopnak. Hosszútávon ezzel sok kárt lehet okozni, főleg, ha ez olyan elemi dolgokhoz vezethető vissza, mint mondjuk az ürítés vagy az evés. Ezek a gyermek privátszférájába tartozó dolgok, amiben segíthetünk neki, de erőltetni, beleavatkozni (akár jutalmakkal, dicsérettel, büntetéssel) nem szabad. Ezzel ellentétben, a dolgoknak vannak természetes következményei. Egyrészt, ha valaki hibát követ el, ezt a stresszt úgy oldhatjuk fel benne, hogy hagyjuk, valamennyire jóvá tegye, amit tett, ettől megkönnyebbül, tovább tud lépni. „Nézd fiam, szeretném, ha legközelebb, amikor érzed, hogy pisilni kell, a bilibe pisilnél. Most takarítsuk fel ezt a foltot, mielőtt tovább játszanánk, és öltözzünk át!” Nem ülhetünk a pisiben, tehát takarítani kell. De nem adok hozzá semmilyen plusz hangerőt, szidalmazást, egyebet.  A kettő közti különbség, hogy az ok-okozati különbségek maguktól történnek, a büntetést pedig én adom, hogy a gyermek félelmében legközelebb ne csináljon ilyet. Az igényesen, alaposan elvégzett munka önbizalmat ad, legyen szó egy pisifolt feltörléséről, egy szoba kitakarításáról, vagy később egy diplomamunkáról.

Az önálló öltözködés fontos és hasznos a szobatisztaságra szoktatásban, hiszen az, hogy a gyermek tudja fel-le venni a saját nadrágját, alsóneműjét nagyban hozzájárulhat ennek a dolog sikerességéhez. A gyerekeket általában érdekli az öltözködés, hiszen napi többször is öltöztetjük őket (télen ne is beszéljünk róla, hogy hányszor és hány rétegben). Amivel mi segíthetünk, az például hogy gumis derekú nadrágot adunk rájuk, amit könnyen le-fel lehet húzni, esetleg egy mérettel nagyobb alsóneműt.

Nektek milyen ruhák váltak be leginkább az önálló öltözködésnél?

Az alsóruházatnál én is megfigyeltem, hogy a gumis derekú nadrágot a legegyszerűbb felhúzni. Egy ideig nem adtam alsóneműt, először megtanulta csak a nadrágot felhúzni. Aztán kapott alsónadrágot, de a fecskét nagyon nehezen tudta mindenhol helyre igazítani, így gumis kisboxerrel váltottunk. Ezt csak fel kell húzni és kész is. Az egyértelmű, hogy a bodyt, kantáros vagy megkötős nadrágot az önálló öltözködés tanulásakor el kell felejteni.

Ha részletesebben szeretnétek olvasni a Montessori szobatisztaságról, ezeket a forrásokat tudom ajánlani:

Ez egy AMI guide-ok által készített videó:

Toilet Learning from Montessori Guide on Vimeo.

A Midwest Montessori két részes beszámolója:

1. rész

2. rész

A bejegyzés trackback címe:

https://montessoriotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr2714662741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása